Az alábbi mezőket kitöltve megtekintheti rendszerünk rövid bemutatóját
Kérdései vannak? Szívesen visszahívjuk!

Flottamenedzsment a K és V Kft.-nél
A szállítmányozásban egyre nagyobb szerepe van a flottairányításnak és -ellenőrzésnek, hiszen pontos fuvarszervezéssel jelentős megtakarítások érhetők el. Erre jó példa a K&V Kft.-nél bevezetett, az i-Cell Kft. által szállított i-Fleet rendszer.
A K&V Szállítmányozási Kft. ügyvezetője, Varga József lapunknak elmondta, 70 darab – 1,5-24 tonnás – gépkocsiból álló flottájuk Európa szinte minden szegletébe eljut, ezért igen fontos számukra, hogy „real time” kapcsolatban legyenek a járművekkel.
Miután az autók szinte folyamatosan úton vannak, és igen rövid határidőkre szállítanak, a valósidejű kapcsolat teszi lehetővé azt az állandó ellenőrzést és tervezhetőséget, amely megnyugtatóan biztosítja számukra a váratlan eseményekre való gyors reagálás képességét.
A cégnél kialakított költségtakarékos rendszer nem csupán a konkrét útvonal megtervezését jelenti – amelyhez normál esetben ragaszkodni kell a gépkocsivezetőnek –, de még a tankolás helye és időpontja is pontosan meghatározott. Ennek magyarázata, hogy több tucat jármű esetén már az ideális útvonalról való letérés, vagy drágább benzinkútnál történő tankolás is jelentős többletköltséget jelenthet. Ezért a cég autói csak indokolt forgalmi okokból térhetnek le az előre meghatározott útvonalról, és tankolni is a meghatározott országban, városban, illetve társaságnál lehet.
Hogy mindezt naprakészen lehessen követni, tavaly év elején több szállítótól műholdkövető rendszerre kértek árajánlatot és próbakészüléket. Olyan megoldást kerestek, amely a lehető legszélesebb szolgáltatást nyújtja számukra, valamint árában is megfelel elvárásaiknak. A próbaidőszak tapasztalatai alapján az i-Cell ajánlatát fogadták el, amely mind árában, mind a nyújtott szolgáltatásokban a legkedvezőbbnek bizonyult.
Fontos döntési szempont volt, hogy az i-Cell nemcsak a készüléket és a működtetéshez szükséges rendszer szállítását vállalta, hanem a szolgáltatást is tökéletesen a K&V igényeihez igazította. Így például az i-Cell Kft. folyamatosan monitorozza a K&V flotta működését, állapotát, és e-mailben azonnal értesíti a K&V diszpécserét az eltérő működésről.
A szerződést 2007. első negyedévében kötötték, és a tavasszal esedékes részleges flottacsere alkalmával az új járművekbe azonnal beszerelték a készülékeket, majd a folyamatosan dolgozó többi gépkocsi is sorra került. A rendszer működtetése során felhalmozott tapasztalatokról szólva Varga József kifejtette, a műholdas rendszer jelentősen segíti a diszpécserek munkáját, hiszen egészen apró részleteket is képes kimutatni. Nem csupán a jármű pontos helyét, a tankolás idejét képes regisztrálni, de azt is számon tartja, hogy adott gépkocsivezető azon a napon vagy héten még hány órát vezethet, így a diszpécser ehhez tudja igazítani az autó következő munkáit.
Az ügyvezető külön kiemelte, hogy miután az új szabályozás értelmében a tachográf által készített dokumentumoknak a tárgyidőszakot követő 28 napig a kocsin kell maradni, az azonnali elemzéshez, a tervezéshez és ellenőrzéshez is nagy segítséget nyújt az új rendszer. A folyamatosan rögzített adatokból rögtön látják, hogy a vezető miként szervezi saját idejét, de még azzal is tisztában vannak, melyik pótkocsit mikor kapcsolták rá, illetve le.
A rendszer azt is rögzíti, ha kinyitják a rakományhoz vezető ajtót, vagy esetleg túl gyorsan hajt a sofőr, netán túlmelegszik a motor. Példaként elmondta, hogy a közelmúltban az egyik kamionjuk München környékén elvétette az utat. Ezt a diszpécser rövid időn belül észlelte, és azonnal jelezte a gépkocsivezetőnek. Kiderült, hogy a sofőr egy kereszteződésben rossz kijáróra hajtott, s utat tévesztett. A diszpécser utasításai alapján a következő lehajtónál elhagyta az autópályát, majd rátalált a helyes útra. Ezzel a gyors intézkedéssel – a műholdas követőrendszernek köszönhetően – jelentős mennyiségű üzemanyagot és sok időt takarítottak meg.
Az 1998-ban magyar tulajdonosok által alapított cég ugyanis az elmúlt tíz esztendőben több mint 250 vállalkozás 5500 járművébe telepített műholdas követési rendszert. Ezen kívül számos cégnél, illetve önkormányzati vállalkozásnál városüzemeltetési feladatokat is megoldottak már. Az üzletágvezető hangsúlyozta, hogy a K&V Kft. jó példája egy dinamikus felhasználónak, hiszen amikor 2006-ban kapcsolatba kerültek egymással, a cég még kisvállalkozásként működött, majd az idők folyamán középvállalattá nőtte ki magát. Az általuk igénybe vett funkcionalitás az i-Cell szolgáltatási palettájának jelentős, de nem a teljes részét teszi ki.
A folyamatosan fejlődő rendszer lehetőségei közül jóval többet használnak, mint az egyszerű műholdas nyomon követés, viszont egyelőre kevesebbet, mint a vállalatirányítási rendszerbe integrált és szerteágazó teljes szolgáltatási paletta. Farkas Károly hangsúlyozta, hogy a K&V esetében is – akárcsak más cégeknél – a vásárló személyére szabták ajánlott rendszerüket.
Alapfilozófiájuk ugyanis, hogy nem készterméket, nem dobozos szoftvert árusítanak, hanem egy meglévő alapcsomagot, melyet a megrendelő kívánságai szerint alakítanak, minden esetben az adott felhasználási igényeknek megfelelően. Meggyőződésük ugyanis, hogy csak ilyen minőségi és testre szabott szolgáltatással lehet tartós üzleti kapcsolatokat kialakítani. Az általuk kínált alapcsomaggal a megrendelő online kapcsolatban lehet gépjárműveivel, látja azok helyzetét, a felhasznált üzemanyag mennyiségét, a jármű sebességét, és akár a tachográf korongját is elő tudja állítani a rendszer által szolgáltatott adatokból. Az adatokat a járműbe épített fedélzeti egység gyűjti, majd GPRS-hálózaton keresztül, már egységesített adatokként jutnak a szerverre, ahol a jogosultak ahhoz hozzáférhetnek. De ha valaki ennél részletesebb adatokat, elemzéseket igényel, úgy akár a gépjárművezetők vezetési stílusát is képes elemezni az i-Fleet, és az üzemeltetéssel kapcsolatos műszaki adatok részletes vizsgálatából megbízható következtetéseket levonva tesz javaslatot a hatékonyabb flottaüzemeltetésre. Ezen szolgáltatás igénybevételénél nincs szükség a fedélzeti egység által gyűjtött több tucat adat kézi elemzésére, mert azt maga a szoftver teszi meg az elvárt igények alapján.
Ha speciális szoftverre nem is, de gondolkodó és odafigyelő munkatársakra annál inkább szükség van. Olyan munkatársakra, akik jól átlátják mind saját cégük érdekeit, mind az i-Fleet működését és a benne rejlő lehetőségeket. Ők azok, akik meg tudják mondani, milyen adatok, milyen elemzések lennének még hasznosak a megrendelőnek. Ezek implementálásában ugyanis partner az i-Cell Kft. – hívta fel a figyelmet Farkas Károly.
Forrás: Supply Chain Monitor 2008 áprilisi száma


